Leveleire szedjük, megmossuk, lecsorgatjuk a fejes
salátát, és egy tál aljára halmozzuk. Ráfektetjük
a karikákra vágott lilahagymát, megszórjuk a
megtisztított, gyufaszálnyi darabokra vágott, 4 percig
lobogó sós vízben gőzölt zellerrel, meg a sós
mandulával. Tetejére fektetjük a lecsurgatott
szardíniadarabokat, és az egészet megöntözzük francia
mártással. A tetejére reszeljük a rokfortot.
1-1 késhegynyi őrölt fehér bors és örölt
babérlevél,
ízlés szerint só, cukor és ecet.
A gombát gondosan megtisztítjuk, megmossuk,
lecsöpögtetjük és felszeleteljük. Ecettel, sóval,
cukorral ízesített, forrásban levő kevés vízbe
tesszük, és az újraforrástól számított 5 percig
főzzük. Leszűrjük és hagyjuk kihűlni. A megmosott
és lecsöpögtetett salátát felaprítjuk. A hagymát
karikákra vágjuk és megsózzuk. Salátástálba
tesszük a főtt gombát, a salátát, a hagymát, az
olajbogyót és a negyedekbe szeletelt, megmosott
paradicsomot is. A borecetet fél dl vízzel, olajjal,
sóval, őrölt fehér borssal és csipetnyi cukorral
összekeverjük. Rálocsoljuk a salátára, és jól
átkeverve lefedjük, majd 2 órára a hűtőszekrénybe
tesszük. Csak másnapig áll el, a gomba hamar romlik.
A salátát apró darabokra tépkedjük. A paprikát, a
paradicsomot és a megtisztított almát vékony
csíkokra vágjuk. A salátaanyagokat keverőtálba
tesszük, megsózzuk és borecettel, olivaolajjal
meglocsoljuk, jól összekeverjük. Hozzáadjuk a
szőlőszemeket, a nyersen lereszelt zellert, végül a
kisebb kockákra vágott sonkát. Alaposan lehűtve
tálaljuk.
1 csokor hónapos retek (vagy 1 kisebb fekete retek),
2 dl kefír,
1 evőkanál olaj,
1 púpozott teáskanál mustár,
1-1 késhegynyi currypor és törött fehér bors,
ízlés szerint kevés porcukor,
só.
Megmossuk és hideg vízbe tesszük a tojásokat. A
vízbe csapott evőkanál sót szórunk, így a főtt
tojás könnyen hámozható. 10 percig főzzük, hideg
vízzel lehűtjük és meghámozzuk. A megtisztított és
finomra vágott zöldhagymát (zöldjével együtt),
valamint a hajszálvékonyra karikázott lilahagymát
megsózzuk, 10 percig állni hagyjuk. A retket csíkokra
reszeljük, a főtt tojást kis kockákra vágjuk. A
salátát leveleire szedjük, megmossuk, leszárítjuk
és összetépkedjük. A mártáshoz mély tálban
simára keverjük a kefírt, a mustárt, a borsot, a
curryt, kevés sót és a cukrot. Az almát megmossuk,
kicsumázzuk, héjastól apró kockákra vágva azonnal a
mártásba keverjük. Ezután az összes feldarabolt
nyersanyagot beleforgatjuk, óvatosan összekeverjük,
befedjük. 1-2 órára hűtőszekrénybe tesszük.
Előételnek vagy köretnek tálalhatjuk, de pirított
kenyérszeletkékkel vacsorára is jó.
A megtisztított zellert gyufaszál vékonyságúra
vágjuk. az almákat megmossuk, ugyancsak vékony
csíkokra vágjuk. Mindkettőt meglocsoljuk kevés
citromlével, hogy ne barnuljanak meg. A sajtot kockára
vágjuk, a diót durvára (néhány gerezdet
félreteszünk a díszítésre). A majonézt eldolgozzuk
ízlés szerint sóval, borssal, a tejszínt kemény
habbá verjük, majd apránként óvatosan
hozzákeverjük. Leöntjük vele a salátát, óvatosan
összekeverjük, jól behűtjük. Tálaláskor a gondosan
megmosott, lecsöpögtetett salátalevelekkel
kibélelünk egy mélyebb tálat, beleszedjük a
salátát, tetejét diógerezdekkel díszítjük.